Bohemian Betyars

A 2009-ben alakult Bohemian Betyars zenekar már nevében is tükrözi az általa képviselt irányvonalat. A bohém művészek  egyszerre kacsintanak a balkáni zene, a punk és a ska felé, miközben ápolják a magyar népzenei hagyományokat is. A néptáncos múlttal rendelkező hegedűs és a basszusgitáros folk vonalát megtoldották a gitáros, az énekes és a dobos alternatív stílusával, amit – az amúgy jazz zenében jártas – trombitás szólói lágyítanak és díszítenek.

 

A zenekar az utóbbi másfél évben rengeteget játszott külföldön is. Visszatérő vendégekként mindig szívesen látják őket Németországban, Spanyolországban, Szlovákiában és Lengyelországban. 2013-as utcazenei turnéjukon bejárták Európát, majd hazatérve szeptemberben Manu Chao előtt léptek fel a Budapest Parkban. 2014. márciusi külföldi turnéjukon először jutottak el Írországba, ahol a Tankcsapda előzenekara voltak, illetve Angliába, ahol a Beatrice előtt léptek fel. 2016-ban megnyerték az OTP és az Akvárium klub közös tehetségkutató versenyét, a Nagy-Szín-Pad-ot, amely a Sziget Nagyszínpadára repítette őket.

A zenekar tagjai: Szűcs Levente (ének, gitár) / Palágyi Máté (hegedű, vokál) / Fehér Gábor (basszus) / Mihályfi Máté (szólógitár) / Dankó Daniel (dob) / Muhari Krisztián Ákos (trombita)


Formed in 2009, Bohemian Betyars is a fiddler band with a purpose to spread the feeling of bitter revelry (an oh so Hungarian specialty) the farthest possible. Self-described as speed-folk freak-punk, their music has evolved into a new, exciting mixture – including rocking punk bouncing ska, swooping psychedelia, melodic themes all spiced up with Hungarian, Balkanic and Gipsy elements.

From the Baltic Sea to the Atlantic Ocean, in the last couple of years this real power boost band made the audience dance about a thousand times. Be it on the street, at a club or a festival, the catchy tunes of Bohemian Betyars will yank you out of the mundane weekdays and throw you into the deep waters of delirium, just as it was planned to happen.

Members of the band: Levente Szűcs (vocal, guitar) / Máté Palágyi (violin, backvocal) / Gábor Fehér (bass) / Máté Mihályfi (guitar) / Daniel Dankó (drum) / Krisztián Ákos Muhari (trumpet)

Releases